Rólunk mondták

 

Kedves Látogató, íme pár szívmelengető, szeretetteljes gondolat
 
„Jót s jól! Ebben áll a nagy titok.”
 
Anyák-napján fogalmazódott meg bennem, bennünk, hogy miért szeretjük az Eszterházat: az óvónőkkel, dadusokkal igazi társaink vagytok a nevelésben! Velünk együtt, mellettünk, "helyettünk" is szeretitek, ölelitek, etetitek, vigasztaljátok gyermekeinket. Hitellel, hittel közvetítitek a mi családunk számára is fontos magyar értékeket, megerősítve ezzel a gyökereiket.
Minden hétköznap ünnepi, hiszen sok és élményszerű program, tevékenység zajlik az Eszterházban. 
Jó érzés, hogy biztonságban, szerető közegben tudjuk mindkét gyermekünket Nálatok! 
   Köszönjük: Mooréh Eszter és Fónagy András
 

 

Az óvoda kiválasztásában fontos szempont volt, hogy olyan helyet találjunk, ahova kislányunk szívesen, örömmel jár, ahol az óvónők, dadusnénik a mi meghosszabbított kezünk, szemünk, figyelmünk, szeretetünk. A szülő olyan helyen hagyja szívesen a gyermekét, ahol tudja, hogy legalább olyan biztonságban lesz napközben, mint egyébként otthon. Mindamellett, hogy a fentieket biztosítja az Eszterház, külön örültünk, amikor megtudtuk, hogy egyéni fejlesztési módszer keretén belül rendszeres visszajelzést kapunk gyermekünk képességeiről, azok alakulásáról, és lehetőség van a kis egyéniségének a maga ütemében történő kibontakozására is. A néphagyomány éltető programokkal, játékokkal még a szülő számára is egy új, elfeledett vagy nem is ismert világ kel életre.  
Azt hiszem, az önmagáért beszél, hogy kislányunk reggelente elsőként szeretne beérni az oviba, délután alig lehet "kiimátkozni" onnan, mert mindig egy utolsót szeretne még játszani, és itthon mindig (ez nem túlzás, mert tényleg folyton énekel) az éppen aktuális  alkalomra, ünnepre megtanult énekeket, mondókákat, dalokat hallgathatjuk tőle.
   M. Krisztina
 

 

Szeretjük az Eszterházat, mert itt találkoztunk az első óvónénikkel, akik elcsábították az addig velünk összenőtt gyerekeinket, mert nyugodtan megyünk munkába reggelente, mert tudjuk, hogy szeretik őket és odafigyelnek rájuk, mert jó levegőn vannak a hegyek alatti, erdő melletti oviban, mert rengeteg érdekes, izgalmas, a világot nyitogató programról, beszélgetésről hallunk tőlük napról napra. Az Eszterház egy család ovija, és ez nagyon meglátszik. Szeretjük, hogy sokszor egyenesen Eszter néni konyhájából érkeznek az egészséges harapnivalók, és hogy Csaba bácsi jó házigazdaként mindig újít, barkácsol valamit az ovi körül.
 Szeretettel: Bagolyék

 

  
"A szimpatikus, barátságos légkör miatt választottuk az Eszterházat. Tetszik, hogy a forgalomtól elzártan, kiváló levegőjű, zöld környezetben helyezkedik el az épület. Eszter és Csaba rendkívül szülőbarát és rugalmas :). Folyamatos fejlesztések az intézményen belül, egyénre szabott szolgáltatás, külön igények teljesítése is megoldott, továbbá a gyerekek-szülők-pedagógusok közötti összhang is megvan. Érdekes programokat szerveznek, családi napokat tartanak, és annak, hogy a néphagyomány életben tartása fontos szerepet kap az Óvoda életében, annak kifejezetten örültünk. A legfontosabb persze, hogy Csemeténk is szeret idejárni!"
     Ági és Balázs

 

 
A családias, szeretetteljes légkör és a nevelési program miatt.
     Andi
 
Nyugodt, csendes környezetben, családias légkörben,  kiválló pedagógusokkal működő intézmény.
   Üdv, Niki
 

Az óvoda szellemisége, értékrendje megegyezik a miénkkel, egy olyan hely, ahol tényleg a magyar kultúrát és néphagyományokat és azok értékét közvetítitek a gyerekeknek, és az óvó nőknek hála, vallásos formában. A foglalkozások mögött hatalmas munka áll, az ott tanultakból a gyerekek a lehető legjobb irányban fejlődnek. A  kézműves foglalkozásokon igényes, ősi anyagokkal dolgoznak, ezeket is megismerik a gyerekek.  Tamara néptánca, a csoportban hallgatott zenék, dalok mind mind egészséges magyarságtudatukat erősítik. Hálás vagyok, hogy van egy ilyen óvoda, ahol már ilyen kicsi korban ezt az értékrendet ilyen hitelesen közvetítitek a gyerekeknek a maga természetességében. Ezek a gyerekek ezt viszik majd tovább magukkal és talán sokak szemét-szívét nyitják majd fel a mai világban, ahol sajnos kezdik elfelejteni értékeinket. Hálás vagyok, hogy van egy ilyen intézmény, ahol ennyire tiszta, hiteles nevelés folyik. Itthon zeng a ház az oviban tanult népdaloktól, Gergő boldogan megy minden nap és igazi kincsekkel tér haza.

Ez az óvoda egy kincs, valódi értékeket közvetít, örök hála érte.
 
     Szeretettel: Mooréh Kati

 


 

"Minden felnőtt volt egyszer gyerek,
s felnő majd az új gyerek sereg.
Többet, jobban törődjetek velünk,
mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk."

 

  Bródy János

Bezár